Tündérkert

Tündérkert

Tippek a minőségi pihenéshez

2016. április 24. - TündérkeRT

Hogyan is pihenünk manapság? Mit nevezünk pihenésnek? 
Ha egy hosszú és fárasztó nap után, leülünk a számítógép elé (miközben talán a munkánk is ott zajlik) facebookozni, vagy bedőlünk a TV elé, és hallgatjuk a sok butaságot, esetleg filmet nézünk. Igen, sajnos legtöbb embernek ezt jelenti a kikapcsolódás.

A pihenésnek lényegében arról kellene szólnia, hogy kicsit kikapcsoljunk, ne gondoljunk semmire. Viszont ha netezünk vagy TV-t nézünk, az információk ugyanúgy áramlanak felénk, mint egész nap. 

Így, vasárnap este hoztam nektek pár tippet a minőségi pihenéshez, amit akár még most is alkalmazhattok.

1. Csend
Nagyon sokat tesz, ha bevonulunk egy csendes szobába, ahol nem zavar minket senki, a telefont kikapcsoljuk, vagy repülő üzemmódba kapcsoljuk, és kikapcsolunk kicsit. Ha még gyertyát is gyújtunk hozzá, még jobban átjárhat minket a nyugalom érzése. Először lehet, hogy kicsit furcsa lesz, hogy csak úgy vagyunk a csendben, de nagyon jól kikapcsol az agy közben és feltöltődhetünk. Ha pedig csak az úgy ágyon fekvés vagy ülés nem kielégítő számunkra, vehetünk közben egy forró fürdőt is.

e57eb5b450bda3c37514b9033fe1d23e.jpg

2. Meditáció
A gyertyák maradhatnak, szintén kikapcsolt vagy repülő üzemmódú telefon, és pihentető zene közben fülhallgatón. Ez is nagyon jól ellazít.

b6de7bdf008b1da8767d69d0daee9717.jpg

3. Kifestő felnőtteknek
Aki gyerekkorában szeretett kifestőzni, annak most sem kell feladnia ezt a kedvtelést mivel már sok fajta felnőtteknek készült kifestőkönyvből választhatunk. Ez a foglalkozás is jó kikapcsolódás lehet egy nehéz nap után. 

8aff0368ee0fae8a1e9e0ac9f992d8d5.jpg

4. Természetjárás
Ha tehetjük, menjünk ki a természetbe, túrázzunk sokszor, hiszen a természet remekül feltölti a lelkünket, és még mozoghatunk is közben.

365528293ec894d27c93d0d39dde96ec.jpg

Ha pedig úgy gondoljuk, ezek a csendes pihenők nem nekünk valók, akkor választhatunk egy jó könyvet, esetleg videót a netről, ami által fejlődhetünk. 

Remélem kipróbáljátok valamelyik tippemet és pihentek egy kicsit.

b084cade10f75bce5743bd1d66f38908.jpg

Jó lazítást ;)

Képek: Pinterest

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletszepsegei.blog.hu/api/trackback/id/tr478532148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása