Tündérkert

Tündérkert

Színezd újra a ruhatárad!

2015. október 14. - TündérkeRT

Sziasztok, 

végre újra itt vagyok. Nekem ez az év, úgy látszik a változások éve. Mióta az utolsó bejegyzést írtam, teljesen felfordult az életem. Kb. egy hét leforgása alatt anyukám elhagyta az országot, és kiment dolgozni Ausztriába. Így én úgymond magamra maradtam egy csomó tennivalóval és felelősséggel a nyakamon. Immár a vőlegényemmel együtt élek, viszont ez úgy, ahogy sok jó és boldog pillanattal jár, úgy sok munkával, és napi teendőkkel is, amik azt eredményezik, hogy még az eddigieknél is kevesebb időm jut a blogolásra. Most is birsalmabefőttet csinálok közben. Mégis azt kell mondjam, a kezdeti nehézségek, feszültség ellenére, mostanra elég jól belejöttem a "háziasszony" szerepbe és jól elbírok a mindennapi feladatokkal. Persze a párom is sokat segít. 

Na de térjünk is át a ruhákra, ami a mai bejegyzésem témája lett. Az ősz beköszöntével, sajnos a nyári ruhákat a szekrény mélyére kellett tennem, és elővenni a melegebb ruhákat. Nem tudom, hogy az évszaknak vagy valami másnak köszönhetően, de nekem jóformán csak sötét ruháim vannak őszre, így azt gondoltam, gyűjtök egy kis inspirációt a színesebb ruhákból, hogy ha legközelebb vásárolni indulok, inkább ezekből válogassak. 

Íme pár olyan outfit, ami engem megfogott:

4588ba1580a3c162999b037e1eace74a.jpg

Mindig is beakartam szerezni egy oversize pulcsit, de valahogy eddig még nem volt hozzá merszem, nem is tudom, hogy érezném magam benne.

f29dc1e1a4980986787bcb6182f89497.jpg

fc5237151c4d6ee1056ca923650be230.jpg

fcd3bc7628b3524291dfc3f06ec5213b.jpg

Ez a szőrmés mellény ezekkel a kiegíszítőkkel egyszerűen isteni.

10ece496bb9ff299f223e9bd09bce090.jpg

17e38eb29a6092bb56e2d775197f0a5c.jpg

21f86853cea4aa80a740a7aef3e83cdd.jpg

2cbde08338c778513917488a7e6fc6cc.jpg

7a9069d1a8fb9e310298b49ba2113d50.jpg

Próbáltam olyanokat keresni, amikben nem főleg a sötét színek dominálnak, bár elég nehéz volt, mivel neten is inkább fekete színekben találni. Viszont úgy gondolom valamennyire sikerült kiszínezni az őszt. Én biztosan beszerzek egy - két színes darabot a hideg napokra. És ti? :)

képek: Pinterest

Fokhagymás - sajtos kenő

A rosszabb idő beköszöntével egyre több időnk van behozni a házimunka lemaradást és a konyhában sündörögni, főzőcskézni, sütögetni. Egy tippet hozok ehhez nektek, amit nyugodtan elfogyaszthattok bármikor, sőt még a vendégeknek is tökéletes.

Tavaly a kolléganőmnél voltunk babanézőben, ahol kis falatkákat készített nekünk ezzel a kenővel.

Hozzávalók: 

- egy kis üveg majonéz
- 250 g eidam sajt
- fokhagyma ízlés szerint

Beletesszük egy kis tálkába a majonézt, lereszeljük a sajtot és hozzáadjuk a majonézhez. Annyi fokhagymát teszünk bele, amennyit szeretnénk. Én ötöt tettem. Mindent összekeverünk és kész is van. Ha vendégek jönnek én úgy szoktam, hogy kiflit felszeletelek és megkenem ezzel a kenővel, Nem egyszer adtam már én is vendégeknek, mindig sikere volt. 

20150827_184822.jpg

20150827_184832.jpg

20150827_190636.jpg

Egyszerű elkészíteni, és nagyon finom. 

Jó étvágyat! :)

elnézést a képminőségért! :(

Blog - újratöltve!

Tudom, nagyon rég volt már új poszt. Az utóbbi időben valahogy egyáltalán nem tudtam a blogra koncentrálni.

Sok változás történt az életemben. Ezekből külsőleg nem minden látható, belsőleg viszont úgy érzem, sokat változtam.
Egy hónapja volt a párommal az eljegyzésünk, ami szintén sok figyelmet és időt igényelt. Nem volt nagy felhatjás, de így is sok volt körülötte a a teendő. A másik ok, hogy nem volt sok időm a blogra, a nyár. Személy szerint a napsütésben nem igazán szeretek a gép előtt ülni a négy fal között, inkább megyek a szabadba, strandra, stb. Most viszont, ahogy közeledik az ősz, nincs az a nagy meleg, kánikula, remélhetőleg több poszt is fog születni. A blog külsejét is meg szeretném némiképp változtatni. 

Tervek tehát vannak, már csak a megvalósításuk van hátra. 

Remélem visszatértek még hozzám.

Szép estét!

 

573d64443fadb019c9d2f185e46ed54b.jpg

 

kép: Pinterest

Arctisztítás 5 lépésben

Egy kicsit hanyagoltam mostanában az írást, ahogy néztem pont egy hónapja volt az utolsó bejegyzés. Ahogy bejött a meleg, mindig volt valamit csinálni, valahova menni, így az írás kicsit háttérbe szorult. Most szakítottam rá kis időt, hogy hozzak nektek egy új szépség posztot. Holnap megyünk nyaralni kicsit Siófokra, így egy hétig megint nem leszek gépközelben. 

Ahogy beköszöntött a nyár egész nap melegünk van, az arcunk is jobban zsírosodik, fényesedik. Ezért szeretném most veletek megosztani, hogy tisztíthatjátok eredményesen az arcotokat házilag.. Ha nem akarsz kozmetikushoz menni, próbáld ki. Ez egy nagyobb arctisztítás, nem olyan, amit minden este végzek.

Először is letisztítottam az arcom az Avon Clearskin Blemish clearing arctisztítójával, ami nagyon szépen lehoz mindenféle szennyeződést és sminket is. 

A második lépésben leradíroztam a bőröm szintén az Avon bőrradírjával. A Planet Spa Perfectly Purifing arcradír holt tengeri ásványokat is tartalmaz, ami tápláló és regeneráló hatású. 

Ez után kamillateával párologtattam az arcom 10 percig (sajnos én tovább nem bírom), utána pedig kinyomkodtam pár mitesszert. Nyugtatásképpen az Oriflame Pure Nature fehér teás maszkját vittem fel, amit 10 percig hagytam az arcomon. 

a-kamilla-gyogyito-ereje.jpg

Végül pedig az Yves Rocher  Sebo Vegetal krémmel hidratáltam az arcom. Ez után a procedúra után nagyon szép hidratált, selymes lesz az arcotok, érdemes kipróbálni. :)

20150523_181924_1.jpg

 

 

Van élet szakítás után

A mai poszt kicsit más. Sokban más lesz. Igazából jó pár napja tervezem és kicsit tartok is tőle. Az eddigi posztjaim általánosak, amiket bárki megírhat, nem táplálkozik semmilyen érzelemből, élettapasztalatból. A mai másmilyen. Személyes tapasztalatokról fogok írni, és igazából attól is tartok, hogy kiadom magam valamilyen szinten másoknak, amit barátokon kívül senkinek nem szoktam. Most viszont kitárom a nagy nyilvánosság elé az érzéseimet. 
Viszont úgy gondolom, hogy ha már egy embernek is tudok segíteni ezzel a bejegyzéssel, az már jó. Remélem, hogy valakinek segíteni fog. 

Nekem akkoriban segített volna ilyesfajta poszt, bár nem böngésztem soha, hogy van - e ilyen. Gondolom van, nem is egy. 

Szóval kezdjünk is bele. Négy éve történt, hogy szakítottunk az akkori barátommal. Ilyenkor bármilyen rossz is a kapcsolat a vége felé, bármennyire is kivagy idegileg a másiktól, és a szakítás pillanatában bármennyire is örülsz, és azt érzed, hogy egy kő esett le a szívedről, egy kis idő elteltével rájössz, szembesülsz vele, hogy mi történt. Hogy nincs többé, vége. Végig kell nézned, hogy másoknak a ír a facebookon, más lányokkal táncol a buliban, és a legrosszabb, hogy mindehhez jó képet kell vágnod, hogy ne lássák, hogy mennyire rossz neked. 
Persze te is bulizol, próbálod mutatni, hogy milyen jól érzed magad, semmi gond. De eljön az idő, mikor hazamész, és az ágyadban a csupasz plafont bámulva, ugyanott vagy, mint a buli előtt. Már korántsem érzed jól magad. Várod a következő bulit, csak hogy láthasd, még ha mással is. 

miss.jpg

Az első és talán a legfontosabb, hogy ne reménykedj! Ha végig abban reménykedsz, hogy majd még talán összejöttök, arra jársz, amerre láthatod, bízol benne, hogy rájön, mit veszített, mind rossz irány. Nem fog. Élvezni fogja az életet, nélküled, olyan dolgokat fog tenni, amit veled nem lehetett. Ha esetleg rá is jön, hogy még mindig téged szeret, az nem lesz rögtön. El kell telnie egy bizonyos időnek, hogy minden kitisztuljon előtte. Addig pedig engedd el, hadd tegyen meg mindent, amit szeretne. Élvezd te is az életet, mit veszíthetsz? 

fine.jpg

Tegyél meg te is olyan dolgokat, amiket vele nem lehetett, használj ki minden pillanatot, hogy jól érezd magad. 
Persze nem utolsó sorban, elmélkedj, és hagyj időt magadnak, hogy elmúljon a fájdalom. Magától biztos nem fog, segíteni kell neki. Az sem igaz, hogy az idő minden sebet begyógyít. Az idő csak tompítja a sebeket, ha nem engeded el, nem fogadod el a dolgokat, csak idő kérdése és újra előjönnek a legváratlanabb pillanatokban. Például mikor meglátod őt teljesen váratlanul. A szerelmet el kell siratni, fájdalmas ugyan, de próbáld meg, könnyebb lesz utána. Könnyebben kezdhetsz új életet. Hallgass zenéket, amik ráemlékeztetnek, nézd meg a közös fotóitokat, sírd ki magad. Tedd meg addig, amíg hat rád.
Esetleg leülhetsz egy gyertya elé, és rituálisan elengedheted őt.
Az is jó megoldás lehet, ha kiírod magadból a bánatod, mindent ami fáj, szakítás után és addig, amíg a fájdalom el nem múlik. 

Csak rajtad áll, hogy meddig tart a kiút ebből a helyzetből. Hetekig, hónapokig, de akár évekig is. Te döntesz!

Egyet azonban sose feledj: " Amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik." Sokszor sokkal jobb dolgok várnak rád a jövőben. Épp ezért semmihez se ragaszkodj, hagyd, hogy a sors mutassa meg, mi a legjobb neked.

 

 

bublle.jpg

Képek: Pinterest

Elfogyott termékek #2

Íme elérkezett az ideje egy újabb "elfogytak" bejegyzésnek. Akkor szeretek a legjobban véleményt mondani a termékekről, amikor már elfogytak, ugyanis ilyenkor tudom igazán, hogy mik a pozitív és a negatív tulajdonságai. Lássuk is akkor a mai termékeket.

20150517_181557.jpg

1. Dove Pure izzadásgátló dezodor

Az INCI listája nagyon rendben van, hiszen illatanyag sincs benne. Nagyon kíváncsi voltam, mivel ilyesfajta dezodorom még nem volt. Először kicsit furcsa volt, hogy nincs jellegzetes illata, de aztán megszoktam. Viszont szerintem az izzadástól annyira nem véd. Én nem vagyok annyira izzadós típus, de aki kicsit jobban az, annak már szerintem nem igazán lenne elég. A nyári hőségben nem hiszem, hogy bevállalnám, viszont máskor még lehet, hogy újra veszem.

2. Oriflame nature secrets antibakteriális kéztisztító teafával és mandarinnal

50 ml-es kiszerelésben kapható, ami nekem gyakori használat mellett is, több, mint egy évig kitartott. Az illata elég erős, viszont engem nem zavart. Igazából jobban csak addig érezni, míg szétkenem. Jól tisztít, teljesen rendben van, teszi a dolgát. Nagyon szerettem ezt a terméket, ha még van a katalógusban, biztosan újra veszem.

3. Avon Naturals teafa és uborka arckrém

Nagyon meg voltam elégedve ezzel a krémmel. Nagyon jó az állaga, nem sűrű, nem tömíti el a pórusokat, hamar felszívódik, nem hagy ragacsos nyomokat. Árilag is szerintem nagyon rendben van, újraveszem még.

4. Balea orchidea - és mandulavirág habfürdő

Ára szuper, nagy kiszerelésben kapható, nem is kell olyan sok belőle, sokáig kitart és az illata is kellemes. Nagyon megszerettem, újraveszem.

5. Balea tusfürdő érzékeny bőrre aloe verával

Ezt a terméket is nagyon szerettem. 300 ml-es kiszerelésben kapható, nagyon jól habzik, tehát nem kell olyan sok belőle, emiatt sokáig ki is tart. Az illata nagyon kellemes, nem szárítja a bőrt és jól tisztít. Újravenném.

6. Avon naturals vaníliás testradír

Ezt a terméket szerintem már nem lehet kapni a katalógusban. Én is már régebben rendeltem, de valahogy nem akart elfogyni. Extra vaníliás illata van, amit én nagyon szeretek, de aki nem, annak nem ajánlom. Ez volt az első testradír, amit használtam, de meg voltam vele elégedve, tette a dolgát. Használata után selymes lett a bőröm, eltávolította az elhalt hámsejteket, és testápolót sem kellett használnom utána. Ha esetleg még lesz a katalógusban újraveszem.

 

Ez a termékcsoport most nagyon jól teljesített nálam, mindegyiket újravenném. Remélem hasznotokra volt a bejegyzés. Szép vasárnapot, és sikerekkel teli hetet kívánok nektek! :)

Tippek, hogy gyorsabban nőjön a hajad

Sokan szeretnének hosszú hajat, vagy levágatják és alig várják, hogy újra hosszú legyen. Én is ebbe a  csoportba tartozom. Nemrég levágattam a derekamig érő hajamat, kb. vállig érőre, mivel az alja a festéstől eltöredezett, valamint sokkal világosabb volt, mint fent. A hosszú haj pedig úgy szép, ha egészséges, remélem hamar megnő megint. Hoztam nektek pár tippet, ami nekem is bevált, és ezáltal gyorsabban nő a hajam. 

11161ade38937a3133cd49323c90502c.jpg

1. Szilikonmentes samponok
Azt vettem észre, hogy ha szilikonmentes sampont használok, sokkal gyorsabban nő a hajam, valamint egészségesebbnek is tűnik, amit mások is észrevesznek. Nekem az Alverde samponok váltak be a legjobban.

2. Szőlőmagkivonat
Olvastam, hogy a szőlőmag is nagyon jót tesz a hajnak. Épp ezért szőlőmagkivonatot tartalmazó sampont vettem, és a végeredmény nagyon szép lett. Szerintem a szilikonmentes sampon ötvözve szőlőmagkivonattal válik be a legjobban, nekem legalábbis ez a kedvencem. Az Alverde márkánál találtok ilyen sampont. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha az Alverde - t reklámoznám, de nem, nekem tényleg ez a legjobb.

szolomag-olaj-50-ml.jpg

3. Ne vasald sokat!
Mióta nem vasalom  hetente többször a hajam, nem szárítom, csak ha ez elengedhetetlen, sokkal gyorsabban nő a hajam, és nem is töredezik. De nagyon fontos, hogy ha vasaljátok is, mindig használjatok hővédőt!

4. Ricinusolaj
Őszintén szólva én még nem használtam, de a barátnőmtől hallottam, hogy csodákat tesz ez is, sőt ha szempillára viszitek fel, azokat is növeszti.

f875bcba56f1d2dfe95fb4fee0b15cb4.jpg

Remélem tetszett nektek ez a kis bejegyzés, és valamelyik tippet ti is alkalmazni fogjátok. Ha esetleg nektek is van valami tuti tippetek, írjátok meg kommentben :)

Szép napot! :)

 

 

5 gyakorlat, amik jobbá teszik az életed

A következő gyakorlatok segítenek abban, hogy jobb legyen az életed, és könnyen beépítheted a hétköznapjaidba. A gyakorlatok többsége Rhonda Byrne Varázslat c. könyvéből származik, csak egy kicsit testre szabva. 

Akinek lehetősége van rá, mindenképpen olvassa el a fent említett könyvet, ugyanis tényleg megváltoztathatja az életedet. Az enyémmel már megtette. Három évvel ezelőtt, amikor ezt a könyvet olvastam, az volt a legnagyobb problémám, hogy sehol sem találtam olyan munkát, amilyet szerettem volna. Egy étteremben dolgoztam pincérlányként, viszont gondolhatjátok, hogy nem ez volt álmaim állása. Tehát minden nap elképzeltem, hogy ott dolgozok ahol szeretnék, de sajnos az adott helyzetben nem volt rá lehetőség, hogy oda bekerüljek. Végül pedig három hónap álmodozás után megkaptam a munkát, azóta is ott dolgozom. Nagyon szeretem a munkámat, nap mint nap emberek között vagyok. Szerencsére nem úgy járok be nap mint nap -ahogy sokan-, hogy az jár a fejemben, hogy "jajj már megint menni kell", "de utálom", "mikor lesz már vége", stb. Persze vannak olyan napok, amikor nem esik jól, vagy álmos vagyok reggel és még aludnék, de ez szerintem természetes. 

7b8a6f7658233ca2976288397d0dddce.jpg

Nos, akkor lássuk, melyek azok az apró dolgok, amik nekem is segítettek. 

1. Mondj köszönetet!
Az első és legfontosabb, hogy mindig mondj köszönetet mindenért, még a kis dolgokért is. Én reggelente, ahogy megyek munkába, megjelölök egy célt, és addig a célig minden egyes lépésnél azt mondom: "köszönöm".

2. Vezess hálanaplót
Este lefekvés előtt írd össze az összes dolgot, amikért aznap hálás lehetsz, és mondj értük köszönetet.

3. Segíts másoknak
Ha másoknak segítesz, vagy kedves vagy velük, megdicséred őket, hálásak lesznek neked, megköszönik és ez által téged is jobb kedvre derítenek. Ennek köszönhetően még több szeretet tudsz átadni másoknak. 

4. Képzeld el magad úgy, olyannak, amilyen szeretnél lenni, de úgy, mintha az már megtörtént volna, ugyanígy bizonyos helyzeteket. Tudom, hogy ez most így nagyon bonyolultnak hangzik, de hatásos. Például, ha beteg vagy, ne azt mondogasd, hogy beteg vagy, hanem képzeld el, hogy egészséges vagy, esetleg köszönd is meg, hogy egészséges vagy, és hidd el, hamarabb meggyógyulsz.

5. A rázós dolgok előtt is mondj köszönetet, azért, hogy jól sikerült
Például, hogy ha valami problémás emberrel kell beszélned, előtte köszönd meg, hogy milyen jól megbeszéltétek a dolgokat, mintha már megtörtént volna. Így nem arra számítasz majd, hogy rosszul sikerül. Reggel is számba veheted az összes teendődet, és köszönd meg, hogy minden milyen jól sikerült. 

Remélem hasznos volt nektek ez a bejegyzés, ha valami kérdésetek van, nyugodtan írjatok nekem a Facebookon, esetleg megoszthatjátok velem a sikertörténeteiteket is. 

Szép estét nektek!

jkdjfkjdkgjdkjg.jpg

#DearMe

A minap láttam interneten egy kezdeményezést, aminek a lényege, hogy tanácsot adjunk a fiatalkori önmagunknak. Mikor kicsi voltam, sokat gondoltam arra, hogy milyen jó lenne, ha a jövőből megjelenne az akkori énem, és tanácsokkal látna el, illetve elmondaná hogyan élek. Hát most kicsit megfordítjuk a dolgot, és leírom pár pontban, hogy ha most visszamennék az időben, milyen tanácsokkal látnám el magam.

228343_173414309382570_173097359414265_428656_5979919_n_large.jpg

1. Ne stresszelj!
Nem kell siettetned a dolgokat. Mindennek eljön a maga ideje, ha megérsz rá. Mindenhez idő kell, és hidd el, ha kész leszel rá, akkor megérkezik. Addig nincs más dolgod, mint élvezni az életed. A jutalmad meg fog érkezni.

2. Fogadd el, és szeresd önmagad
Amíg te nem fogadod el, és nem szereted magad, addig nem is várhatod el mástól sem, hogy szeressen téged. Mindenképpen előbb neked kell ráébredned arra, hogy milyen különleges vagy és elkezdeni szeretned magad, csak utána fogja ezt más is megtenni. Fel kell fedezned az értékeidet. Ehhez nagyon jó módszer, ha párszor, csak úgy elvonulsz kettesben magaddal.

f7aca5c5bd2867f9a26ec519d13e994c.jpg

3. Ne hasonlítsd magad másokhoz
Fiatalkorunkban hajlamosak vagyunk mindig másokhoz viszonyítani magunkat, és általában az összehasonlítás után mindig mi maradunk alul, ez pedig csak még jobban aláássa az önbecsülésünket. Meg kell tanulnunk, hogy egyediek vagyunk a világban, nincs még egy olyan ember, mint mi. Tehát teljesen fölösleges másokhoz hasonlítanod magad, hiszen ha cserélni kéne, valamiért úgysem akarnál. Különben sem tudhatod, hogy a másik embernek milyen harcokat kell megvívni az életben, és milyen gondjai vannak, amiről nem beszél.

empathy_girl1.jpg

4.Ne feledkezz meg a családodról
Sokszor előbbre helyezzük a barátokat, haverokat, mint a családunkat, pedig a család az, aki akkor is melletted lesz, mikor a barátok nem. Nálunk legalábbis így van. Lehet, hogy nem találkozom velük nap, mint nap, de kölcsönösen tudjuk, hogy ott vagyunk egymásnak bármikor. Ez a legfontosabb.

 

Gondolkozzatok el ti is, hogy mik azok a tanácsok, amiket fiatalkori önmagatoknak adnátok. Lehet, hogy van pár, amit még most is megfogadhattok. :)

Szép hétvégét!

3886aab5a3b03d40e6fec5c8b0f5c814.jpg

Képek: pinterest, google

süti beállítások módosítása