A mai poszt kicsit más. Sokban más lesz. Igazából jó pár napja tervezem és kicsit tartok is tőle. Az eddigi posztjaim általánosak, amiket bárki megírhat, nem táplálkozik semmilyen érzelemből, élettapasztalatból. A mai másmilyen. Személyes tapasztalatokról fogok írni, és igazából attól is tartok, hogy kiadom magam valamilyen szinten másoknak, amit barátokon kívül senkinek nem szoktam. Most viszont kitárom a nagy nyilvánosság elé az érzéseimet. 
Viszont úgy gondolom, hogy ha már egy embernek is tudok segíteni ezzel a bejegyzéssel, az már jó. Remélem, hogy valakinek segíteni fog. 

Nekem akkoriban segített volna ilyesfajta poszt, bár nem böngésztem soha, hogy van - e ilyen. Gondolom van, nem is egy. 

Szóval kezdjünk is bele. Négy éve történt, hogy szakítottunk az akkori barátommal. Ilyenkor bármilyen rossz is a kapcsolat a vége felé, bármennyire is kivagy idegileg a másiktól, és a szakítás pillanatában bármennyire is örülsz, és azt érzed, hogy egy kő esett le a szívedről, egy kis idő elteltével rájössz, szembesülsz vele, hogy mi történt. Hogy nincs többé, vége. Végig kell nézned, hogy másoknak a ír a facebookon, más lányokkal táncol a buliban, és a legrosszabb, hogy mindehhez jó képet kell vágnod, hogy ne lássák, hogy mennyire rossz neked. 
Persze te is bulizol, próbálod mutatni, hogy milyen jól érzed magad, semmi gond. De eljön az idő, mikor hazamész, és az ágyadban a csupasz plafont bámulva, ugyanott vagy, mint a buli előtt. Már korántsem érzed jól magad. Várod a következő bulit, csak hogy láthasd, még ha mással is. 

Az első és talán a legfontosabb, hogy ne reménykedj! Ha végig abban reménykedsz, hogy majd még talán összejöttök, arra jársz, amerre láthatod, bízol benne, hogy rájön, mit veszített, mind rossz irány. Nem fog. Élvezni fogja az életet, nélküled, olyan dolgokat fog tenni, amit veled nem lehetett. Ha esetleg rá is jön, hogy még mindig téged szeret, az nem lesz rögtön. El kell telnie egy bizonyos időnek, hogy minden kitisztuljon előtte. Addig pedig engedd el, hadd tegyen meg mindent, amit szeretne. Élvezd te is az életet, mit veszíthetsz? 

Tegyél meg te is olyan dolgokat, amiket vele nem lehetett, használj ki minden pillanatot, hogy jól érezd magad. 
Persze nem utolsó sorban, elmélkedj, és hagyj időt magadnak, hogy elmúljon a fájdalom. Magától biztos nem fog, segíteni kell neki. Az sem igaz, hogy az idő minden sebet begyógyít. Az idő csak tompítja a sebeket, ha nem engeded el, nem fogadod el a dolgokat, csak idő kérdése és újra előjönnek a legváratlanabb pillanatokban. Például mikor meglátod őt teljesen váratlanul. A szerelmet el kell siratni, fájdalmas ugyan, de próbáld meg, könnyebb lesz utána. Könnyebben kezdhetsz új életet. Hallgass zenéket, amik ráemlékeztetnek, nézd meg a közös fotóitokat, sírd ki magad. Tedd meg addig, amíg hat rád.
Esetleg leülhetsz egy gyertya elé, és rituálisan elengedheted őt.
Az is jó megoldás lehet, ha kiírod magadból a bánatod, mindent ami fáj, szakítás után és addig, amíg a fájdalom el nem múlik. 

Csak rajtad áll, hogy meddig tart a kiút ebből a helyzetből. Hetekig, hónapokig, de akár évekig is. Te döntesz!

Egyet azonban sose feledj: " Amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik." Sokszor sokkal jobb dolgok várnak rád a jövőben. Épp ezért semmihez se ragaszkodj, hagyd, hogy a sors mutassa meg, mi a legjobb neked.

Képek: Pinterest