Tündérkert

Tündérkert

Amerikai mesterlövész (American sniper) női szemmel

2015. március 01. - TündérkeRT

Igazából úgy mentem be a filmre, hogy csak az előzetest láttam, mást nem is tudtam róla. Az előzetes tetszett, bár nem gondoltam, hogy nagyon le fog kötni. 

amerikai-mesterlovesz-poszter-es-premierdatum.jpg

Mikor elkezdődött, jöttem csak rá, hogy feliratos filmre jöttünk. Négyen voltunk, de valahogy mindegyikünk figyelmét elkerülte ez a kis részlet. 
Egyébként már az elejétől érdekes volt. Nagyon meglepődtem, hogy egy perc unalmas részlet sem volt benne. Nem szeretem azokat a filmeket, amikben sokat lövöldöznek, de ebben ez sem zavart. 

Igazán megrázó ahogy egy mesterlövész szemével mutatja be, milyen borzasztó egy háború és ezeknek az embereknek mennyire nehéz visszazökkenni az otthoni hétköznapokba. A halála is nagyon megrázó a végén, amit csak azért nem részletezek, hogy ne írjam le mi lesz a vége. 

amerikai-mesterloevesz.jpg

Egyébként én azt sem tudtam, hogy ez igaz történet (valahogy ez is elkerülte a figyelmemet), szóval amikor erre rájöttem, akkor rázott csak ki igazán a hideg. 

Fantasztikus film, mindenkinek ajánlom. Szerintem én is megnézem még egyszer, szinkronosan is. 

 amerikai-mesterlovesz.jpg

Jó filmezést, szép estét!

Képek: google

A bejegyzés trackback címe:

https://eletszepsegei.blog.hu/api/trackback/id/tr557232231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása